Élvezetes kis játék volt ez. Hogy mindig is vágytam volna erre? Nem, azt nem mondanám. De hogy tudtam-e, hogy el fog jönni ez a pillanat? Igen, talán valahol egy picikét sejtettem, hogy el fog jönni az Ő pillanata, hogy el fog érkezni az az idő, amikor elgyengülök egy hajszálnyit a neki megfelelő időben, a neki megfelelő helyen. Nem, nem vagyok rá büszke, de ami azt illeti bánni sem bánom. Ó... annyi mindent megbánhatnék az életemben, hát miért épp most kezdeném el? És miért épp ezzel a dologgal? Sokkal inkább bánhatnám azt, hogy a saját fajtámat (is) irtom, hogy a saját családommal (is) hadban állok. Egy kis kaland, egy kis titkos, bódító, eszelős és szertelen kaland már nem oszt, nem szoroz sem a hírnevemen, sem a becsületemen...

- De te pont így szeretsz, nem? - hajtottam hátra a fejemet a vállára, egy apró kis mosollyal behunyva a szemeimet. Kezem az arcát simította, majd egy szempillantás alatt ragadta meg a nadrág feszülő textiljét, s hangos recsegésekkel téptem le róla. Szinte hallani lehetett, ahogy szál a szálba kapaszkodik, majd kelletlenül engedik el egymást. Élveztem, kezének csodatételét, a pulzusom már az egekben járt. Nem csak a boszorkányok mestere, ó nem... A jelek szerint nem csak a szája volt olyan nagy az évek során. Fantasztikus szerető is. Lenyűgöző... mámorító.

De már nem bírtam tovább a véremmel, ajkai a nyakamon, keze az alsóneműmben kényeztet. Persze a fenekemnek fúródó "valamicske" is már túlontúl volt feszítve. Valószínűleg a támadásomra várakozott ő is, amit meg is kapott. Hirtelen fordultam meg, egyik combom a csípőjére emelve, nekilökve őt a kandalló melletti falnak, rámarva ajkaira, kezem pedig kemény szerszámán siklott le, s föl. De nem sokáig, éppen csak egy párszor, csak hogy még jobban pattanásig feszítsem őt, ahogyan az előbb ő tette velem.

- Úgy csináld, mintha ez lenne életünk utolsó órája, úgy, mint még senki mással... - súgtam ajkaira, izzó tekintettel nézve föl a kék szemekbe.

- Az... - "t veszem észre" - akartam mondani, csak éppenséggel kihasználásból jelesre vizsgázott a boszorkányunk, és máris kapva kapott az alkalmon, ajkai vérmesen tapadtak az enyémre. Éreztem a durva marást a fenekemen, ami meglepetésként ért, persze neki fantasztikusan tetszett, így hát bosszút forraltam. Szinte a nyakamat mertem volna rá tenni, hogy következő lépésként vasmarokkal fog majd magához húzni, csak hogy teljes mértékig érezhessen. Persze vártam még, nem egyből csaptam le rá ádázul.
Finoman én is közelebb kúsztam, már amennyire még ez lehetséges volt. Hajába fúrtam az ujjaim, másik kezemmel a hátát cirógattam vagy éppen karmolásztam. Ágyéka erőteljesen nyomódott az enyémnek, s én éles szemfogaimmal végigszántottam az ajkán. A kicsorgó forró, vasasan édeskés, energiától csiklandozó vér mind az én számba csordogált. Imádom a vérét, fantasztikus kompozíció, pedig már kóstoltam egynéhányat. De a következő próbálkozásomnál már éreztem, ahogy feszül a keze a nyakamon és egyre erősebben szorít.

- Belegondoltál már abba, hogy az életeddel játszadozol? - suttogtam, vagy talán a gondolataim váltak csak hallhatóvá, szerintem egyikünk sem tudja pontosan, én speciel csak azt tudom, hogy a kezem a hátáról a formás seggére, majd a sliccéhez került, amit ügyesen kimahinálkodva rátaláltam a lényegre, s erősen kézbe vettem a dolgokat.

- És még mi mindenről nem tudsz, Magnus... - kacagtam föl, de már nem járathattam tovább a számat, mert kegyetlenül lecsapott az ajkaimra. Nem zavartatta magát és nem kímélt. Tetszett ez a vehemencia, bár valahol az agyam egy jelenleg félreeső zugában tudtam, hogy normál esetben Magnust már úgy nagyjából hatmillió részre szabdaltam volna. Most mégsem tudom, mi történhetett velem. Ráadásul ez már a repeta...

Valahogy egyre közelebb kerültünk a ropogó tűzhöz, szinte már égette a lábamat és őszintén szólva kicsit be is pánikoltam tőle, de egy egyszerű mozdulattal helyet cseréltünk és most már csak a kellemes meleget éreztem és ő volt a tűz mellett testközelből. Éreztem, ahogy piszok módon belevigyorog a csókba. Nem is én lettem volna, ha ezt csak úgy hagyom, így ujjaim a hajába futva enyhén megrántottam a fejét, éppen csak annyira, hogy egy hajszálnyi hely keletkezzen az ajkaink között.

- Én a helyedben nem röhögném ki magam... - néztem mélyen a kék szemeibe. Szinte izzott a levegő, egy harmadik fél talán láthatta is volna a közülünk kipattanó tüzes szikrákat.

Igazából még mindig furcsa volt ez az egész helyzet, persze valahol tetszett is, de azt tudtam, hogy nem a józan eszem vezetett. Már most  biztos vagyok benne, hogy ezt az egészet meg fogom én még bánni, vagy legalábbis nagyon nem akarom majd, hogy felmerüljön ez a téma... Ettől függetlenül természetesen egy percig se ellenkeztem.
Az meg kifejezetten tetszett, ahogy igyekezett a kedvemre tenni, na meg hogy el próbált ezekkel a kis dolgokkal varázsolni. Pedig ha valaki nem romantikus, akkor az én vagyok.

- Ohó, Bane mester... Ki sem néztem volna ezeket önből... - Lépkedtem hozzá vigyorogva, ujjaimat végigjáratva a mellkasán. - Kérem, folytassa csak, kíváncsian várom, hogy mit forgat a fejében... Abban a csinos fejében... - Csak jól esett őt magázni, amúgy szerintem soha nem beszéltünk így. Ami azt illeti, állandóan harcban álltunk egymással. Mondjuk nálam ez nem meglepő, hogy az úgymond ellenségeimmel valamilyen úton módon mindig összeakadok... Khm.