Újabb, és újabb könnyeknek engedek szabad utat, ahogyan a sírfeliratra nézek. "Maira Maldonado, élt 45 évet!". Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy elvesztettem őt, hogy sosem fog visszatérni, és, hogy egyedül maradtam. Apám nem számít. Mindketten megváltoztunk, mióta a nő, aki összetartotta az életünket, aki összetartott minket, elhalálozott. Átkozom a napot, amikor anyám az erdőben sétálgatott, és gyűlölöm a farkasok hadát, akik közül egy véget vetett anyám életének. Sosem fogom megbocsátani nekik - nem érdekel, hogy melyikük volt a vétkes -, hogy tönkretették az életemet - és a családomat. Apám teljesen megőrült, kifordult magából, azt hiszi, hogy az a dolga, hogy kordában tartson engem, mert úgy gondolja, hogy anyám is ezt akarta volna. Csakhogy ő egyáltalán nem úgy gondolta, ahogy apám. Legalábbis, nem erőszak által.
Kézfejemmel letörlök egy könnycseppet. Eszembe jutnak az anyámmal közös emlékek, szépek, és oly réginek tűnnek, mégis oly közelinek. Felsóhajtok.
- Hiányzol! - suttogom a sír, és a föld alatt heverő koporsóban fekvő asszony porhüvelyének, leguggolok, és megérintem a földet az ujjaimmal. Elmémbe ismételten bevillannak a temetés pillanatai, és az azt megelőző pár nap eseményei.
A rendőrség, amint bekopognak az ajtónkon, és közlik a tragédiát.
Az apám, amint anyám holtteste - már, ami megmaradt belőle - fölött őrjöngve zokog.
Én, amint az ágyam, és a szekrény közötti résben kucorgok, és szemeimből, mint a patak folynak szüntelenül a könnyeim.
Megrázom a fejem, tűzvörös tincseim csak úgy repkednek az enyhe szélben, én pedig mélyet sóhajtva kuporodok a sírkő mellé, a homokba. Karjaimat a felhúzott térdeim köré fonom, a fejemet féloldalasan ráhajtom, ás hagyom, had folyjanak a sós könnyeim, átitatva a ruhaujjamat.
Fogalmam sincs mennyi idő telhet el így, csak üldögélek a földön, ringatom magam. Arra leszek figyelmes, hogy egy árnyék tornyosul felém, és takarja el előlem az időnként előbukkanó napsugarakat. Kinyitom a szemeimet, majd, amint felemelem a fejemet, rettegés, és félelem szökik csillogó íriszeimbe. Hátratántorodok, kezeim belemarkolnak a homokba, az apró porszemek belenyomódnak a tenyerembe, különleges mintát alkotva ezzel. Apám áll előttem, véreres, kisírt, és felduzzadt szemekkel, morog pár szót, és én rögtön megérzem az alkohol szagát. Büdös, és kellemetlen szag csapja meg az orromat, marja, facsarja. A férfi - akit egykor apámnak neveztem, és hittem - keze felém nyúl, én pedig nem tudok időben kitérni előle. Megragad, és felrángat a földről, miközben válogatott sértéseket vág a fejemhez. A nyelve akadozik, a szavak alig ejtődnek ki a száján, botladozik - még egy helyben is. Mégis, erőteljesen tart, szorít, és hiába próbálok szabadulni, egyszerűen nem megy.
- Mér' nem tudsz viselkedni, te istenverte? - hörög, a szájából kicsorduló nyál az arcomra csapódik. Undorodva törlöm le azt a szabad kezemmel. - Már megin' arról beszél az egész város. - ejti ki a szavait nehezen.
Közelebb hajolok hozzá, és az arcába fröcsögöm az undor szavait.
- Mégis miről beszélnek? Hogy az apám egy undorító disznó? Egy alkoholista állat? - sistereg belőlem a düh, és a szánalom, amit iránta érzek.
- Hallgass! - csattan az arcomon egy erőteljes pofon. - Te büdös cafka, mégis mit képzelsz magadról? Gondold meg kivel beszélsz, te! Összefekszel itt mindenkivel, és így is csak jár az az átkozott szád, te'!
- Szóval erről van szó! Mit érdekel az téged, hogy ki fektet meg engem? Egyáltalán, miért érdekel téged az én életem? Semmi közöd hozzá, és hozzám! - a gúny csak úgy süt a hangomból. Apám rögvest ugrik, a nyakam köré fonja a kezeit, és fojtogatni kezd. A levegő egyre fogy körülöttem, és a tüdőmből is, zihálva tátom a számat, remélve, hogy egy kis levegőhöz jutok, de hiába. Perceken belül eszméletemet vesztem.
Nem tudom, hogy mennyi idő múlva, de magamhoz térek. Fájdalomtól átitatva küzdöm fel magam a földről, közelebb kúszok a sírhoz, hogy megkapaszkodjak benne. Nekidőlök, és szemeimből ismételten patakzani kezdenek a könnyek. Magamban megesküszöm magamnak, hogy soha többé nem hagyom, hogy bántani merjenek - senkinek sem hagyom!