- Hívattál!? - kérdezte szürke, egyszerű ábrázattal lépve be és ártatlannak tűnő szemekkel nézett a szemeimbe.

- Ha nem tűnt volna fel, már órákkal ezelőtt. - túloztam fintorogva mire hajlandó volt megjelenni nyílt színem előtt. - Ennyire elfoglalt voltál? - kérdeztem lomhán megemelt szemöldökkel - Csak nem megint tilosban jártál? - fúrtam a szemeimet az övéibe, csak egyetlen lépést téve közelebb mégis fölé magasodva teljesen. Nem vártam hogy nyílt színt valljon a féregje, de egy dolgot tudtam. Éreztem amit éreztem. Az ellenálló fekete erőt! Nem hiába volt gyanús már korábban is a korcs vére.

- Vicces vagy, Mihály.. - lépett el előlem - De a beosztottad vagyok, nem a vérebed. Nem kell hogy minden egyes itt töltött percemről beszámoljak neked. - állt meg nem is olyan messze tőlem hogy nagyképűen nézzen vissza a szemeimbe. - Szóval miért hívattál!? - tartotta a tekintetem.

- Hívattalak... - vettem fel a korábbi testtartást és szigorú szemekkel kezdtem el lépkedni az irányába - mert szükségem volt rád. - torpantam meg nem is olyan sokkal előtte. - Ahogyan Gábriel-t, Uriél-t, Sariél-t, Raguél-t és Ramiél-t is. - tartottam rövid szünetet. - Gyűlés volt amin te nem jelentél meg, mert vélhetőleg annál valami sokkal fontosabb dolgod volt. - ráncoltam a szemeimet - Vagy épp egy mocskos kis ringyóval játszadoztál. - vagy inkább a legfőbb ordas kurvával. De ezt már nem tettem hozzá hangosan. - Vagyis most jelentem odafenn, hogy nem teljesítetted a kötelességed, és a mulasztásért szabják ki a bűnhődésedet. - sóhajtottam panaszosan, mintha legalábbis egy percig is megérintene.

- Jelentsd csak.. - lépett el megint előlem. Folyton fut a kis féregje! - Megérdemlem. - tette a lábait egyiket a másik után és csak néhány lépés után fordult meg. - Alávetem magam a büntetésnek. - bólintott. - És akkor mi is az amiről tudnom kell!?? - vett nyílt színű ábrázatot ami nagyon nem tetszett.

- Zúgolódások voltak.. A keleti régióban. - kezdtem bele monotonon, de az előző helyemről egy pillanatig se mozdultam vagy adtam neki teret. - Fensőbb utasítás a kiélezett figyelem mindenfele, és az alacsony beosztásúak visszarendelése... - tettem hozzá folytatólagosan még mindig nem moccanva meg. - Már csak mi vagyunk itt. A hadvezérek. Ha újabb zavargások lesznek, a mi feladatunk hogy visszaálljon a rend. Bármi áron. - tettem hozzá kiegészítőleg, de ez már inkább az én elvem volt az egészben, nem a fensőbb irodakukacok papírforma kérése.

- A bármi ár, nagyon kockázatos! - rántott a szeme azonnal eltökéltbe - Mégis ki adta ezt a parancsot!? - lépett utánam ahogy méltóságteljesen elléptem.

- Vitatkozol velem!?? - kerültem egyetlen lépéssel újra közelebb teljesen fölé emelkedve, nem tetszett hogy megkérdőjelezi a döntésemet. - Azt mondtam mindenképpen meg kell akadályozni hogy a mocskos démonok nagyobb hatalomra törjenek! - villámlottak a szemeim az övéibe, és biztos voltam benne, hogy csak egyetlen kicsiny.. gyufa a benzinre, és elérem a célom. Minden tetves kárhozott lemészárolva fekszik majd kiterülve. A MENNYÉ a hatalom! És az egész emberiség sorsa a kezében! Nem is lehetne ennél nagyobb érdem.. az egész világ sorsa a kezeimben.

- Térj már észre Mihály! - húzta a szemeit egyetlen lépéssel engem kikerülve. - Csak azt ne mondd hogy személyes vendettát akarsz lefolytatni a világ ellen! - tartotta a szemeit az enyémekben - Vétesz a Törvények ellen! Úgy akarsz járni mint a húgom!?? - járt a szája féktelen merészséggel és én tudtam hogy mihamarabb véget kell vetni a tiszteletlenségnek.

- Most fenyegetsz!!?? - léptem utána ahogy eliszkolt előlem, csak hogy tudja, nem az a személy vagyok akivel játszadozhat kedvére, mindennek ára van! Ahogy az életének.. Ha valaki.. véletlenül.. egyszer úgy döntene, hogy ő lesz a következő áldozat.. Rafael.. a pletykák szerint Akasha ölebe, vajon hullanának érte könnyek?? Kapna egy szééép kis fejfát odafenn: "ő is létezett" és örökre megpihenne a hetedik Mennyország legtávolabbi sarkának börtönében.
Csodás képek keringtek a fejemben.. Mégsem hagyhattam hogy az élet söpredéke, akármiként is de a Mennyország közelében végezze.. NEM! Más terv kell! Nem csak az élete, hanem vele pusztuljon a dicsősége!

- Csak kimondom a tényeket! - szúrt éket az enyémekbe a szeme - Ha csak megtudom.. hogy bármiben is benne volt a kezed a zördülések során.. Nem érdekel mi lesz, jelenteni fogom. - nézett keményen a szemeibe.

- Ne akard, hogy még inkább rajtad tartsam a szemem! - köptem a szavakat a szemeibe, és ekkor vált nyilvánvalóvá az egyetlen megoldás: el kell intéznem! Akár így.. akár úgy.. Nem érdekel miként, de VESSZEN! És minél hamarabb.... - éreztem ahogy a fékevesztett düh kezdi körvonalazni a kezemben a kardomat és az egyre inkább anyagi formát öltve szinte fogcsikorgatásaim alatt feszült bele a kezembe.

- Gondold meg Mihály...! - hallottam, ahogy a smaragdzöld fény az ő kezében is parázslani kezdett - Jól gondold meg mit teszel. - feszült meg az arcán és szikrákat szórt a két szeme - Mit gondolsz.. mit fognak tenni odafenn ha az Arkok kardjának nyomát találják a holttestemen!? - feszült meg az állkapcsa az egyre erősödő fénnyel betöltő sötétben - Majd megköszönik neked!? Magasabb pozícióba emelnek..? Vagy éppen egy örök életre elítélnek.. - tartotta a szemeimet és igaza volt. A fene essen bele, de igaza!
A szívem tombolt! Ütlegelve töltötte meg vérrel a fejemet, a fékevesztett düh kezdte felőrölni minden idegsejtemet és csak azokat a szemeket láttam. Azokat a vaskos.. kékeket amik egyet jelentettek a pusztulással. VESZÉLY! - ez villódzott folyamatosan a fejemben, a levegő ki és be járt veszetten a tüdőmben és éreztem ahogy a vérem önálló életre kel. De igaza volt. Minden egyes szava színigaz, nem.. nem tehetem... Így.. nem. Más terv kell! Valami alattomos és valami végzetesen pusztító. Amibe nem ér bele a kezem. Hivatalosan legalábbis..
Lassan vett a kardom fénye visszautat, és elhalványulva a kezemben a megfeszült ujjak is mindent elengedtek.. hogy aztán kitárva a tenyeremet egyetlen pillanat alatt vesszen a semmibe.

- Nem kerülj többé a szemem elé te mocskos korcsfajzat.. - szűrtem a fogaim között keményen, nem ismertem kegyelmet, de akkor terítsük ki azokat a lapokat. - Olyan vagy mint az apád... - köptem utána az aszfaltra előtte és undorodó pofával folytattam - egy alávaló féreg! - feszültek meg az izmaim a lábamban de egy tapodtat sem mozdultam. Nem tehettem. És ez pokolian feszültté tett!



- Csak nem.. könnyeket látok én azokban a szemekben!? - nevettem fel hangosan ahogy láttam benne a megtörtséget. - Ugyaaan már Rafael.. démon vagy, nem egy óvódás.. - nevettem újfent és már nem gondoltam hogy ez a nap, ez a mai alakulhatott volna ennél kedvezőbben. Hogy nyakunkon a háború?? Hát hajrá! Gyerünk, ütközzenek meg velem! Engem senki nem győzhet le!!! Az a teremtmény még nem született meg ezen a földkerekségen és ha rajtam múlik nem is fog! Többször nem követek el hibát vagy nemtörődöm felelőtlenséget. Soha.. többé..

Fürdőztem az élvezetben ahogyan őt szenvedni látom. Kielégítő zene füleimnek, és az elmúlt évszázadok ezernyi bosszúsága összesűrűsödött ebben az egyetlen percben. Mondtam én hogy megfizetsz.. Rafael.. Megmondtam neked. - vettem panaszos sóhajt álcául, mintha csak a legkisebb mértékig is érdekelne, azzal egy féltengely fordulatot megtéve megvizsgáltam a sikátor sötét hátoldalát.

- Szóval... akkor most már hogy tudod, nem is kell bűntudatot érezned amiért befekszel annak a szajhának az ágyába. - kacsintottam rá nagy kegyesen - Hisz tudod hogy van ez.. A vér nem válik vízzé! - suttogtam a füle mellett, azzal egyetlen örömteli fordulat, és csak rákezdve arra a fütyörészésre, zsebre dugott kezekkel lépkedtem el a sikátor sötétjébe hogy lassan köddé válva megjelenjek a Mennyország kapuján...